Pegazusok vágtatása verte fel az erdő csendjét.Égre törő óriástölgyek között üldözték egymást,a lombok és trözsek homályában csak egy-egy pillanatra értek napsütötte részre,a lovasok körül össszefolyt és elmosdóott a vágtató világ,de egyikük sem akarta lassítani,sőt:ahogy Nylar egyre közelebb ért Linthasnak vad ötlete támadt,rántott a gyeplőn, a pegazus pedig kitárta hószín szárnyait,és két szívdobbanás múlva a magasba emelkedett.Szédítő sebeséggel szárnyalt fölfelé,bonyolult hurkokat írt le az óriástölgyek ágai között-aztán hirtelen kibukott a napsütésbe,a szélben hullámzó erdőtenger fölé.

 Nylar csak egy perc múltán bukkant elő.

Lynthas felkacagott.-Nyertem!-rokkantott.

A fiú mellé irányította hátasát és rosszallóan mérte végig.

-Felelőtlen!

-Gyáva!-vágott vissza a lány;pegazusa két szárnycsapással magasabbra emelkedett.-Gyáva!

Nylar nem vett tudomást a kihívásról.Kelet felé fordult és a távoli hegyeket kémlelte.Nagyjából tudat merre vannak-valahol Queuro Lar nyugati szélén-,de Symenort már nem láthatta.

-Ideje visszamennünk-jegyezte meg.-Messze járunk,ás hazavárnak.

Linthasrávillantotta mosolyát,pajkosan csillogott a tekintete.Ráérünk.

Nylar tétovázott.Nővérére nézett,aztán vissza Symenor felé;ő is szivesen maradt volna még az erdőben,hisz még csak hatodik napja voltak távol,de így csak félnapi útra a Városfenyőtől.Csak a környékét akarták bejárni,hogy megnézzék a Verlaen-ligeteket és a Bukóvíz-gázló medvebocsait.

Linthas fivére mellé ereszkedett pegazusával.Kérdőn nézett a fiúra:Hogy legyen?

-Esetleg…-motyogta Nylar,de nem fejezte be:hűvös szellő borzolta fel hátközépig érő aranyhaját és sötét kúszott föléjük.Hátasaik ösztönösen alacsonyabbra húzódtak a lombok közé, és a testvérek is csak onnan pillantottak fel az égre.

Odafent roppant gálya hajózott el a nap előtt.Törzse fekete volt,mint az éjszaka,kibontott vitorlái azonban vakítóan ragyogtak a délelőtti napfényben.Féloldalasan,lentről látták csak,de ismerték minden részletét,a sárkányfőt mintázó orrdísztől a büszkén tornyosuló tatfelépítményig.

Az Északvidék Gyászgályája volt :az Adathor.

A testvérek némán,szótlanul figyelték ahogy az óriás gálya elhajózik felettük és alkonyi homályt borít a vidékre,amerre elhalad.A legnagyobb hajó volt a Nagy Hegy északi oldalán,és az egyetlen,mely elérhetett a szférák és a végtelen űr határára,hogy ott a csillagoknak adhassa a holtakat.

Ahogy lassan távolabb vitorlázott,a két ifjú elf összenézett:árnyalatnyival fakóbb volt mindkettőjül tekintete.

Menjünk!Olvasta Nylar nővére pillantásból.Siessünk haza!

A nap már túljutott a zeniten,mire Symenor közelébe értek.A lassan vonuló esőfelhők fölött utaztak,a szikrázó napsütésben,de nem tévedhettek el:csak az égretörő Syemos csúcsait kellett szem előtt tartaniuk,egészen hazáig.

-Ott a Huiln csúcsa-mutatott egyszer Nylar messze előre,kelet felé.-Az Antres,a Looriel,és az Allerys-mutatta aztán sorjában a többit is,Syemos legmagasabb csúcsait.

Nővérére nézett,és Linthas bátorítóan bólintott;Nylar most először volt távol egyedül otthonról,csak Linthas tartott vele.

-Akkor…Symenornakvalahol…ott kell lennie-mutatott a csúcsok közötti felhőtakaróra Nylar.-Úgy ötmérföldnyire alattunk.

Linthas elmosolyodott-Nincs olyan messze.Inkább csak iramodásnyira-mondta,és végigsimított pegazusának ezüstszín sörényén.

-Iramodásnyira:-nézett rá Nylar.

-Pontosan…de melyikünk ér oda előbb?-kérdezte a lány,majd előredőlve súgott valamit a pegazusa fülébe:a hátas vidáman felhorkant,megremegtette szárnyait-aztán alábukott és elmerült a felhők sűrűjében.

Nylar most eem tudta időben követni őket.Berepült a párás,nyúlós felhőrétegbe,de szinte semmit sem látott és szem elől vesztette Linthast.Lefelé irányította hátasát,hogy mielőbb a felhők alá érjenek-de felhagyott az üldözéssel,mikor a ritkuló párából lassan előbukkant a Városfenyő.

Akárha karcsú hegyorom lett volna maga is,a szürke párából kibomló roppant gigász,mely valósággal az egekig ért:Symenor fája sok száz láb magasan tört az égre,és a méregzöld lombozatból kiemelkedő Három Torony elérte a felhőket is.A tornyokat faragványok,hatalmas erkélyek díszítették,s teraszok,függőhidak voltak lentebb a lombok között is:a a kisebb-nagyobb tornyokat,az ágak tövében megbúvó kunyhókat kötötték össze.

Észak felől éppen két Égi Hajó érkezett:lassan bevonták vitorláikat,és lomhán közeledtek a rakodótorony felé.A teraszokon megélénkült a mozgás,árnyékvetők alá húzódott elfek bújtak most elő,és az érkezők  fogadására siettek.

Lentebb,ahogy Nylar a föld felé nézett,az óriásfenyő lábánál,göcsörtös gyökereinél a Thaliyr ezüstben szikrázó vizét látta meg;néhány kisebb vitorlás éppen dél felé tartott a tóból induló folyók egyikén.A Thaliyr körüli erdőből szürke füstcsíkok kúsztak az égre:a házi tűzhelyek füstje,az Erdei Város,Laresyen kunyhóiból.

-Meglepődtél?-hallotta Nylar nővére hangját a háta mögül.Hátranézett;nővére lassan melléje ért.

-Sokkal közelebb vagyunk,mint gondoltam…-válaszolta az ifjú.Visszafordult Symenor felé.-Ott az Adathor…-suttogta.

Linthas követte pillantását.A Gyászgálya behúzott vitorlákkal,némán lebegett a Városfenyő mellett,a lombok és a tornyok árnyékában.Fekete testével,sötét árbócaival olyan volt,mint valami hatalmasra nőtt kitinvázas bogár.Fedélzetét most kötélhidak kötötték össze a Városfenyő törzséből kinevelt teraszokkal,és oda-vissza jártak rajtuk az elfek:behajózták a holtakat.

-Sokan vannak…-suttogta Linthas,és beleborzongott a gondolatba.

-Menjünk…-Nylar hangja árnyalattal mélyebb volt a megszokottnál-menjünk most már haza!

A Thaliyr partján szerszámozták le a pegazusokat:az állatok elégedetten horkantgattak ,csillogott a tekintetük,hogy végre lekerült róluk a nyereg és a kantár.Miután lecsutakolták őket és elbúcsúztak tőlük,a testvérek még sokáig ejtőztek a parton,és csak késő délután mentek beljebb a fák közé.Hosszú lépcsősorokat kellett megmászniuk,hogy az első szélvivőkhöz érjenek,de aztán már csak pillanatokon múlt,hogy a Fa felemelje őket a magasba,sok száz lábbal a felszín fölé.

A Hercegi Torony egyik erkélyére léptek ki,de a mindenütt ingázó kúszónövényektől, aranyló-pirosló virágkelyhektől úgy tűnt,mintha egy tágas lugas közepén álltak volna.Az ügyesen elrendezett növényfüggöny árnyékvetőként borult a terasz fölé:a levelek közötti réseken fáradt aranyszín sugarakban szűrődött át a napfény.

Szinte nyomban karcsú harcos bukkant elő a belsőbb terek homályából:könnyű nadrágot és selyeminget viselt,oldalán vékony levéltőr.Fiatal volt,néhány évtizeddel lehetett csak idősebb az érkezőknél:könnyed meghajlással üdvözölte a testvéreket-Haniye soo,ifjú hercegek!Lyell-An’ortha már kérdezte,merre jártok vajon…

Linthas elmosolyodott :-Köszönjük Alnar.Szólj anyánknak,hogy amint lehet,megyünk.Mosakszunk előbb.

-Várj,előbb még…-szólalt meg Nylar-apánk hazatért már?

Alnar nemet intett:-A Herceg még odavan.

Linthas bólintott:-Hiszen csak néhány hete indultak el.Türelemmel kell lennünk,Nylar…