– Linthas! Linthas!

A lány felébredt a halk suttogásra. Kiugrott az ágyból, és mezítláb szaladt a balkonra, nesztelenül, nehogy felébressze öccsét.

Magas, sötétbe öltözött elf ifjú várt rá egy pegazus hátán. A Második Hold kékezüstre festette szabadra eresztett haját.

– Karell! – nevetett a lány, és szinte ugrott a karjai közé. A pegazus az új teherre kissé alább ereszkedett. – Visszajöttél!

Hosszan ölelték egymást.

– Apád sikerrel vezetett minket – suttogta Karell. – Ne aggódj, nem lesz már semmi baj.

Linthas hozzásimult; megnyugodhatott volna, mégis csak most lett izgatott.

– Gyere! – szólt Karell. – Hamarosan feljön a Harmadik Hold is; gyönyörű az éj olyankor. És napkeltéig ráérünk.

A lány csak egyetlen pillanatig akart ellenkezni, aztán helyeslően biccentett.

A pegazus megindult előre, a Syemos ormai felé.

Három hold uralta az eget a végtelen erdők felett. Velias, Queuron hercege hálótermének erkélyén, kígyózó indák, ezüstfénnyel futtatott páfránylevelek körében állt. Feléje nyújtózott valamennyi, mintha csak az érintését keresnék. A herceg semmit sem viselt, és sötétben is csillogó, kibontott aranyhaja egészen derekáig ért. Meztelenül állt a forró éjszakában, lelkével próbálta befogni a mindenség dallamát. Csillagvilág szikrázott az erdők fölött, a Vörös Hold bíborszínnel festette meg a ¦ymenor alól induló folyókat. Itt is, ott is fények törtek át a lombokon, az elf kunyhók melegének fényei. Valahol távol elf dobok, rhemreulok üzentek az éjszakába: bagolyhuhogás válaszolt nekik. Velias elkapta a bagoly szavát, és máris látta az éjszaka vadászait, ahogy szárnyra kapnak, és az erdők, a tó, az élet illatát érezve már ő is kint volt a szabadban, velük vadászott, szabadon szárnyalt…

– Szerelmem? – Forró, csupasz test simult hozzá, vékony kezek fonták körül.

Lyell.

Velias kifújta a levegőt, megfogta párjának kezét. Lyell hátulról simult hozzá, a combjához, a hátához feszült, és szorosan átölelte.

Sokáig álltak így.

– Álmot láttam, Lyell. Szörnyű álmot – szólalt meg aztán a herceg.

A nő szorítása, ha lehet, még erősebb lett, szinte egybeolvadt a férfival. Az álmok a múlt vagy a jövendő, egy volt vagy leendő élet tettei. Események, melyek megtörténtek már, vagy meg fognak történni. Az elfek tucatnyi szertartást ismertek, hogy elalvás előtt elűzzék a rossz álmokat – de csak egyetlen egyet, hogy utóbb megbéküljenek velük.

– Álmomban… Álmomban sötét árnyak neszeztek mindenütt: suttogtak és hálót fontak körénk. Álmomban az Adathor rázuhant ¦ymenorra, beleremegett egész Queuron… Álmomban vérré poshadt a tó vize, kiszáradtak a fák, elpusztult a világ. Földmélyi járatokból szörnyetegek rajzottak elő; a földből, a tengerből, a víz alól is jöttek. Narválok okádták ki őket a partra, és elpusztítottak… mindent. Vért izzadt és könnyezett az ég, tűzférgek falták fel az erdőt, torzszülöttek hullottak az égből…

A nő maga felé fordította a férfit, karjukba zárták egymást.

– Félek, Lyell.